Új kihívással néz szembe Kovács Áron, akivel immár színészként is találkozhat a közönség. A zenész-műsorvezető egy fergeteges komédiában vállalt főszerepet, ráadásul az előadás zenéjét is ő írta.

Koronával a fején ül trónján Kovács Áron a „Q-Klasszikusok Újratöltve” című zenés komédia plakátján. A műsorvezető és két társa, a feltörekvő anyagmozgató (Gerner Csaba) és a lelkes grafikus segédasszisztens (Bodor Géza) is korabeli ruhát ölt, utalva az előadás témájára, amelyben a magyar irodalom klasszikusait dolgozták át.

– A sztori szerint, egy cég pénzt nyer egy uniós pályázaton arra, hogy a magyar irodalmat másfél órában felvegye videóra, lemezbe égesse, majd időkapszulaként elássa az utókornak. A Kút Zrt. három embere, az anyagmozgató, a grafikus segédasszisztens és a sofőr – akit én alakítok – hozzálátnak és bemutatják az irodalmi kincseket, természetesen a saját értelmezésükben. Mondanom sem kell, elszabadul a pokol és egy nagyon vidám, ugyanakkor tartalmas komédia kerekedik ki az egészből – kezdte Kovács Áron, aki lapunknak elárulta: már visszajelzéseket is kapott az előadás kapcsán és többen megjegyezték neki, hogy kötelezővé tennék az iskolákban a darab megtekintését.

– Hívhatom ezt kultúrmissziónak, ugyanakkor egy baromi jó kísérlet is, hiszen ez az első zenés darab, amit írtam!  Bár zenész vagyok, ilyet még nem csináltam. A visszajelzések szerint jól sikerült, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk!

A Hungarikum Pódiumon bemutatott komédiában akad rap az Ómagyar Mária Siralomból, Király Show a Toldi testvérek konfliktusából és fény derül Tinódi Lantos Sebestyén titkára is. Persze mindez szigorúan a jövő generációjának szórakoztatása érdekében.

– Saját kezet kaptunk, az előadásban mindenki azt hozza ki magából, amiben jó. Egy komoly drámában valószínűleg nem lennék hiteles, mert nem értek hozzá. Egy zenés komédia azonban nagyon is passzol hozzám. A szövegírás, a zeneszerzés számomra nem fáradság, hanem öröm és sikerélmény! Magyarországon szeretik az egydimenziós embereket. Aki ismer, az tudja, hogy én viszont egyszerre több területen is otthonosan mozgok. Szerintem a műsorvezetés, a zene és a színészet is az előadóművészet kategóriájába tartozik, én ebben vagyok jártas, immár 25 éve. Ezzel a szereppel végre mindent meg tudok mutatni magamból!

Kovács Áron hétköznapjai – azontúl, hogy a régi magyar irodalmi alkotások színe-javát prezentálja a jövő számára – továbbra is változatosan telnek. A zenész második nagylemezét készíti Káosz Központ nevű zenekarával, televíziós műsort vezet, lottót húz és közben cégek rendezvényeit, konferenciáit is vezényli.

– Álomszerűen indult a 2018-as év mind a magánélet, mind a szakmai sikerek, a megélhetés, a munkáim számát tekintve. Rettenetesen boldog vagyok és remélem ez az állapot, jó ideig eltart!– nevetett Kovács Áron.

Bővebb információ a www. hungarikumhaz.hu oldalon.

Borsos Zsuzsanna

Categories: Bulvár

Hozzászólás